Ki tölti fel a videókat a youtube-ra?

A kérdés úgy is szólhatna, hogy kik az év emberei? Legalábbis 2006-ban. A legendás Time magazin ebben az évben az internetes társadalom építőjét-fogyasztóját választotta az év emberévé.
Na nem feltétlenül erény ez mindig, mint tudjuk. Tudja ezt a Time is, ugyanis nem feltétlenül pozitív és humánus erényektől duzzadó bálványt kell keresni a Pearson of the year felirat alatt, hanem azt, aki az adott évben a legnagyobb hatást gyakorolta a világra. Így lett pl. ‘38-ban Hitler a nyertes 2004-ben George W. Bush, de Hruscsov és Andropov is megemlíthető, Sztálin meg kétszer is. Az oroszok különbenis nagy ászok, tavaly épp Putyindot rakták címlapra.
Na szóval a youtube. Mindössze 2005-ben alakult, a következő év októberében pedig már 1,6 millárd dollárt pengetett érte a google. Mára csak Magyarországon havi másfélmillió látogatója van az oldalnak, ami 2,7 millió óra videónézegetéssel párosul.
A hódítás tehát totális. Nézed rendszeresen te is, meg én is. Manapság egyébként ugye gáz tévét nézni, mert a tévé butít meg minden, kultúremberebbek vagyunk ennél. Aztán arról senki nem beszél, mennyi videót töm magába a youtube-on. Jó, persze más, hisz itt meg lehet szűrni, hogy mit nézek meg. Némi túlzással azonban itt csak a gyorsaság releváns, hisz erre a tévéműsor átlapozása is alkalmas.
De nem is erről kell vitát nyitni, hiszen tényleg mindenki nézi, ki ezt, ki azt. Bennem inkább az a kérdés merül fel, hogy kik azok, akik megtöltik videótartalommal.
Azt ugye nem is érdemes összeszámolni, hogy hány videó terjeng a szóbanforgó oldalon. A mottó eredetileg valami olyasmi, hogy “sugározd magad”. Tényleg csak olyasminek lehet értelmezni az ismert szlogent, ugyanis ennél jóval tágabb perspektívába helyezték a felhasználók.
A videók egy részét teljesen érthető okból osztják meg a nagyvilággal. Mondjuk valaki fel akarja hívni magára a figyelmet, illetve szélesebb körben szeretne ismertebb lenni. Vagy azért mert tehetséges, vagy mert azt gondolja, hogy tehetséges, vagy simán agyalágyult. Mindegyikből akad bőven.
Na de mi van azokkal, akik nem magukat teszik fel? Hogy születik meg valakiben az érzés, hogy feltöltsön egy videót, és megossza azt a világgal?
Ott vannak mondjuk például a focivideók. Jómagam is marhára szeretem nézni ezeket, de ki a rosseb tolja őket fel a youtube-ra? Az is teljesen más, ha már egy kész videót beszúrsz egy posztba, hiszen arra csak rá kell keresni. Értem én, hogy vannak szervező emberek, meg akik látják, hogy nincs fenn, hát hadd lássa mindenki gondolkodásúak. Na, de ennyi? Mindenesetre érdekes.
A kedvenceim mind közül a mobilkamerások. Legyen koncert vagy focimeccs, ők a közönségből kinyújtózkodva videóznak, és ezt meg is osztják. Nagy élmény lehet ott lenni, de nézni szörnyű. Mint ahogy az is szörnyű, hogy az elnevezések miatt ezek feljönnek az első találatok között, ha keresel valamit.
Ja és vigyázz, nehogy berúgj és levideózzon valami köcsög, mert pikkpakk is a subbán vagy.
Bármennyire is feszegetem, azt már kár keresni, hogy honnan indult ez az egész. A lavinát nem lehet megállítani. Megyek és megnézek egy jó klippet.

Unatkoztam (2007)

Bocs, ilyenek jönnek belőlem, ha pihent vagyok

Óvatosan a megfogalmazásokkal

Nem kell téma után keresgélnem. Mi más, mint a távirányító nyomkodása vezérel oda, hogy elcsípjek egy csemege mondatot. A helyszín a királyi tévé híradója.
A pennsylvaniai demokrata előválasztás kapcsán megcsodálhattunk egy rövid blokkot, melyben a vicces névvel anyakönyvezett Bombera Krisztina kiguvadó szemei foltot hagytak a kamerán, mert annyira tudósított. Annyira Amerikából.
A beszámoló elején a narrátor a következő mondattal indított: Hillary Clinton szívós politikus.

Én ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy  Barack Obama is az.

Az első

Úgy vagyok ezzel, mint a szűzlányok. Elképzelem sokszor a pillanatot, amikor megtörténik az első. Hangulatosan, idilli környezetben, minden kiszámítható és izgalmas. Ez utóbbi két tényező önmagát zárja ki, ezért is zajlik most nálam úgy, ahogy a szűzlányokkal a gyakorlatban; pár pohár ital – jelen esetben bor – elfogyasztása után egyszer csak az akarat minden kiszámíthatóságon felülkerekedik, és végül valahogy túl van az ember a dolgon.

Még jó, hogy engem nem basznak meg. Preambulumnak azt hiszem megteszi ennyi.